A búzafüvet a természet multivitaminjának is szokták nevezni jótékony hatásai miatt.
Hogyan fogyasszuk, mire figyeljünk oda az adagolásnál? A búzafű por helyes adagolása következik!
A búzafű port általában zöldséglében vagy vízben felrázva javasolt fogyasztani. Az egyenletes felrázás érdekében shaker használata javasolt. Nagyjából 250 gramm mennyiségű porból 10 liter búzafű ital készíthető el.
Mikor fogyasztható?
A búzafű por fogyasztása minden esetben, a legjobb hatás érdekében javasolt reggel, éhgyomorra. Ezt követően hagyjunk egy fél órás szünetet, hogy a benne lévő értékes tápanyagok és hatóanyagok felszívódhassanak a vérkeringésbe és eljuthassanak a testünk minden pontjára. Ez azt jelenti, hogy legalább fél óráig, vagy 1 óráig ne fogyasszuk se vizet sem pedig egyéb ételt.
Időbeni korlátja a fogyasztását tekintve nincs megszabva, valamint ellenjavallatokkal sem rendelkezik.
Ennek ellenére, mivel energiával tölti fel a szervezetet, az esti fogyasztása nem javasolt. Előfordulhat, hogy képtelenek leszünk tőle elaludni, vagy ha sikerül is, a hajnali órákban felébredünk. Ezt követően pedig nem, vagy csak nagyon nehezen fogunk tudni visszaaludni.
Búzafű por használati utasítás:
A búzafűlé napi adagja minden esetben napi 1 pohár reggelente. A napi adagot ne lépjük túl! Ez azt jelenti, ha esetleg kihagytunk egy napot, akkor másnap ne igyunk két adaggal. A búzafű por adagolása így zajlik: 2dl vízben, vagy zöldség-, gyümölcslében 2-3 teáskanál búzafűport keverj el, majd jól rázd össze. A fogyasztása éhgyomorra ajánlott. Érdemes naponta kevesebbet fogyasztani belőle. Jótékony hatásait sokkal jobban ki tudjuk használna, ha folyamatosan fogyasszuk kis mennyiségben, mintha ritkán fogyasztanánk nagyobb mennyiségben.
A zöld búzafű por hatása kiváló az egész szervezet számára. A búzafűlé fogyasztásának a hatása minden esetben a pozitív irányba mutat. Egyértelműen képes pozitívan befolyásolni a szervezet működését. A méregtelenítő hatása gyakran elég intenzív. Fogyasztása alatt a felgyülemlett káros anyagok folyamatosan ürülnek. Folyamatosa fogyasztása mellett természetessé válik a jobb közérzet, valamint szűnik a fáradékonyság érzése is. Később észrevehetjük, hogy megnő a munkabírás, valamint a betegségekkel elleni ellenálló képesség is.
A búzafű por hatása nem merül ki ennyiben, ugyanis feltölti a szervezetet energiával, megszépíti a bőrt, képes szabályozni a vércukorszintet és segíti a fogyást is.
A zöld búzafű por vélemények általánosságban változóak és sokszínűek lehetnek, attól függően, hogy kinek a tapasztalatairól van szó.
A zöld búzafű por egy egészségmegőrzésre és táplálkozásra használt étrend-kiegészítő, amelyet a búzafű fiatal hajtásaiból készítenek.
Pozitív hatások: A búzafű hatása tapasztalatok alapján rendkívül pozitív. Azok, akik rendszeresen fogyasztják, úgy tapasztalhatják, hogy javul az energia szintjük, az emésztésük, és általánosságban az egészségi állapotuk.
Táplálkozási előnyök: A zöld búzafű por magas klorofilltartalmával, vitaminokkal (mint például A, C és E), ásványi anyagokkal és enzimekkel gazdagított. Ennek köszönhetően néhányan úgy érzik, hogy ez hozzájárulhat az immunrendszer erősítéséhez és a táplálkozási hiányosságok pótlásához.
Szervezettisztítás: Vannak, akik a zöld búzafű port méregtelenítő és szervezettisztító hatásúként fogyasztják. Úgy vélik, hogy segíthet eltávolítani a káros anyagokat a szervezetből és támogathatja a máj és a vesék működését.
Kritikák és kérdések: Vannak akik szkeptikusak a zöld búzafű por hatékonyságával és élettani előnyeivel kapcsolatban. Néhányan úgy vélik, hogy az étrend-kiegészítő hatása nem feltétlenül bizonyított tudományosan, és a tápanyagokat más, hagyományos élelmiszerekből is be lehet szerezni.