Menü

Kinél fordulhat elő alacsony vérnyomás?

HillVital
2017. 06. 02. 11:06:00

Az alacsony vérnyomás nem minden esetben okoz panaszokat, nem úgy, mint a magas.

A hirtelen felálláskor jelentkező vérnyomásesés idős embereknél növeli a szívkoszorúér megbetegedések és a halálozás kockázatát. A nagymértékű vérnyomásesés hozzájárul az agy véráramlásának csökkenéséhez, emiatt szédülés és ájulás léphet fel.

Az alacsony vérnyomás elsősorban a karcsú fiatal nők problémája. A férfiaknál viszont nincs egyértelmű összefüggés a testsúly és a vérnyomás között. A gyerekek és a fiatalok vérnyomása gyakran alacsony, elsősorban a növekedési fázisban. De a terhesség alatt és idős korban is kialakulhat alacsony vérnyomás.

Reggel ébredéskor is kissé alacsonyabb a vérnyomásunk, mint napközben. Főleg az idősebbekre jellemző, a 65 éven felüliek egy negyedénél fordul elő rendszeresen.

A sportolóknál is gyakran előfordul tartósan alacsony vérnyomás. Nyugalomban a szív „kímélő üzemmódba kapcsol”, a szívfrekvencia és a vérnyomás ilyenkor alacsony. Az intenzív edzés különösen erősen megdolgoztatja a szívet. Ez az oka annak, hogy a rendszeresen sportolók ritkábban betegszenek meg szív- és érrendszeri betegségekben, mint azok, akik keveset mozognak. Az edzetlen emberek vérnyomása hirtelen emelkedik hőségben, evés után vagy lefekvéskor.

A krónikus alacsony vérnyomásban szenvedőknek ajánlott valamilyen sportot választaniuk, mert az edzés javítja a keringésszabályozó rendszert, és fokozza a szív teljesítményét.

Alacsony vérnyomás

HASZNOSNAK TALÁLTAD EZT A CIKKET?

IGEN
NEM
 
Az ősz beköszöntével az immunrendszer erősítése ismét nagy szerepet kap. Fel kell készíteni a szervezetet a kórokozókkal elleni védelemre, aminek az egyik legrégebbi formája a gyógyteák fogyasztása.
 
Tartalomhoz tartozó címkék: ⤷Betegségek
Ingyenes szállítás 24 óra alatt
Kényelmes világot élünk, de a szállítási költségekre mindannyian érzékenyek vagyunk. Senki sem szereti a plusz vagy netán a bújtatott költségeket megfizetni. Mivel mi magunk sem szeretünk külön szállításért fizetni, ezért mi sem követelhetjük meg gyógynövénykedvelőinktől. Így hát nálunk szállítási költség nincs, és másnapra visszük a csomagod!
Természetes összetevők
Legfontosabb irányelveink egyike, hogy olyan formában közvetítsük a természetben fellelhető gyógynövényeket, hogy a legkevesebb mértékben sem tartalmazzon oda nem illő, káros segédanyagokat, mint pl.: mesterséges színezéket, kőolajszármazékot, parabént, illatanyagot, stb. Termékeink magas, gyógynövényes hatóanyag tartalommal és illóolajokból készülnek, mellékhatások nélkül.
100% pénz visszafizetési garancia
Szilárd meggyőződésünk, hogy a gyógynövények működnek. Ám mégis eljöhet az a pillanat, amikor valami félre csúszik, amikor már nem elég a szakértelmünk, vagy egyszerűen elégedetlen vagy. Ahogyan Hippokratész is mondta, ha már segíteni nem tudunk, akkor legalább ne ártsunk. Bármit is vásárolj, ha bármi okból kifolyólag elégedetlen vagy, akkor jelezd 30 napon belül, és a teljes vételárat visszafizetjük!
Ügyfélszolgálat: INFO@HILLVITAL.COM 06 30 838 4363
94% vevői elégedettség
Nem az üzleti fogásoktól lesz elégedett a vásárló, hanem a hasznos, jól működő, kiváló minőségű készítmények használata során szerzett tapasztalatoktól. A HillVital vásárlók elégedettségi mutatója évek óta 94% felett van. Folyamatosan érkeznek felhasználói visszajelzések, melyek közül mindegyik megjelenik, mindegyiket valós felhasználók írnak, amelyeket cseppet sem cenzúrázzuk.
Szakértői tanácsadás
Mi is annyira szeretnénk, hogy sikereid legyenek, akárcsak te! Közös érdek, hiszen, ha nem vagy elégedett, akkor elhagysz minket. Ezért igyekszünk minden segítséget megadni, amire csak szükséged lehet, hogy kielégítő eredményeket érj el. Tanácsra van szükséged? Felhasználással kapcsolatos kérdésed van? Segítenél valakinek, de nincs kihez fordulni? Ha vásároltál, ha nem, keress bátran! Nincs óradíj vagy ilyesmi…
Megbízható vállalkozás
Emberek vagyunk, nem ígérhetjük, hogy soha, semmi baki nem fog történni. Előfordulhat, hogy csúszik a szállítás, valami kimaradt, stb. Viszont a különbség a jó és rossz ember között az, hogy a jó emberek vállalják a felelősséget, és így vagy úgy, de helyrehozzák a hibát. Azt nyugodt szívvel ígérhetjük, hogy történjék bármi, aggodalomra semmi ok, megoldjuk!

Keresés