Igyunk elegendő vizet!
A dehidratáció miatt gyakran előfordul fejfájás. Tegyük ezt tudatosan, ha nem vagyunk szomjasak, akkor is igyunk. Víz nélkül a vér sűrűbbé válik, és nem folyik elég könnyedén az erekben. A véredények beszűkülnek, így csökken az agy oxigénellátása. Első körben tehát fejfájás ellen mindig próbálkozzunk egy pohár tiszta vízzel.
Hideg borogatás
A legrégibb és leghatékonyabb trükk fejfájás ellen a hideg borogatás. Ha a fájdalom a homlok tájékáról indul, segítségével hamar elejét vehetjük a fájdalomnak. A hideg hatására ugyanis javul a koponya vérellátása, s ennek következtében csökken a fájdalom.
Már eleget hallottunk a dohányzás káros hatásairól, de most a fejfájás kialakulásának szempontjából vizsgáljuk. Egy szál cigarettában kb.4.000 féle mérgező anyag található, melyek többek között a szív- és érrendszeri betegségek és a rák kialakulásának rizikóját növeli meg. Egyrészt emeli a vérnyomást, és rontja a vérkeringést, ez pedig fejfájásban jelentkezhet.
Ne éhezzünk!
Egy hosszú, stresszes nap után könnyen megfájdulhat a fejünk, ha napközben nem eszünk eleget. Tehát mindegy, milyen elfoglaltak vagyunk, együnk 4-6 óránként. Ebből legyen 3 főétkezés, a többi lehetőség szerint gyümölcs. Nagyon jó lehet a spenót is, ugyanis tele van magnéziummal, mely hatásos ellenszere a „fejgörcsöknek”. Tudományos tény, hogy a migrénben szenvedők nagy hányadának alacsony a magnéziumszintje. Ha nem szereted a spenótot, akkor fogyassz teljes kiőrlésű magokat, tofut, halat és avokádót…