Menü

Hogyan használjuk a vadgesztenyét a visszér gyógyítására?

HillVital
2017. 10. 09. 14:26:00

A vadgesztenye segít a visszérgyógyításbanRövid történeti áttekintés

Régebben, az 1870-es évektől egészen mostanáig a gyógyszergyári készítményekkel megjelenésével együtt az a szemlélet is kezdet elterjedni, hogy ezek a készítmények hatékonyabbak, mint az „ócska” gyógynövények. Viszont ezek a készítmények nagyon drágák voltak, főleg ahhoz képest, hogy eddig a szabadban összegyűjtött gyógynövényekért több évezreden át egyáltalán nem kellett fizetni. Ennek köszönhető, hogy a gyógynövényeket egyre kevesebbet használták azok, akik tehetősek voltak, hiszen „nem alacsonyodtak” le odáig, hogy kimenjenek a szabadba és gyógynövényeket gyűjtsenek, hanem ahogyan a gyógyszeripar virágzott, inkább megvették a drága gyógyszereket. Így a gyógynövények és azok ismerete megmaradtak a szegény emberek orvosságának. Azok a szegény emberek, akik nem voltak elég tehetősek ahhoz, hogy a sarki patikába járjanak vásárolni, bizony gondosan betanulták a gyógynövényeket, és azok használatát. Pontosan tudták, hogy melyik bajra melyik gyógynövény jó, és hogy az mikor virágzik, hogy gyűjteni lehessen.

Ennek az éveken át halmozott és gyarapított gyakorlati jártasságnak, bölcsességnek az eredménye, hogy a népgyógyászat számos természetes megoldással szolgált az emberiség bajaira, de ezek nem hangzatos tévéreklámokon, és fehérköpenyes tudósokon keresztül terjedtek, hanem szájról szájra, apáról fiúra, generációról generációra, és így tovább.

Visszérkezelés otthon

Nem kellettek klinikai vizsgálatok ahhoz, hogy a népgyógyászat megoldást találjon a visszeres problémákra. Noha az 1970-es évektől klinikai tanulmányok sora igazolta a vadgesztenye „visszérkezelő” jótékony tulajdonságait, addig a népgyógyászat nem csak régóta ismerte, de eredményesen is alkalmazta a vadgesztenyében rejlő „tudománytalan” lehetőségeket.

Szeretnénk megosztani egy ilyen „visszérkezelő” népgyógyászati receptet:

1.  Keressünk egy vadgesztenyefát, ami éppen rügyezik! Ősszel és tavasszal is virágba borul, előtte néhány héttel gyűjthető a rügye.
2. Egy metszőollóval gyűjtsünk össze egy kisebb vederrel!
3.  Otthon tegyünk fel a lábas vizet (1-1,5 l) főni, és helyezzünk bele kb. két – három maroknyi vadgesztenye rügyet!
4.  Várjuk meg, amíg a víz felfő, onnantól számítva további 10 percig, lassútűzön főzzük, majd vegyük le, és hagyjuk kihűlni!
5.  Kerítsünk egy jó nagy gumicsizmát, és töltsük bele a langyos főzetet!
6.  Helyezzük bele a lábunkat, és kezdjük el mozgatni a lábfejűnket előre – hátra (mintha csak egy régi varrógépet hajtanánk)!

Ezt ismételhetjük naponta többször, de egy főzetet egy nap lehet felhasználni, naponta érdemes új főzetet készíteni.

Persze rögtön felvetődhet a jogos kérdés, hogy mai rohanó világunkban kinek van ideje, kedve, energiája arra, hogy végig naponta, de legalábbis hetente többször elvégezze ezt a műveletet?

Ez a folyamat jelentős időráfordítást igényel, ezért teljesen érthető, ha nem szívesen bajlódik az ember a rügyek gyűjtésével, főzésével, és a borogatás elvégzésével. De ez nem jelenti azt, hogy a vadgesztenye csodálatos tulajdonságait másképp nem tudnánk kihasználni.

A HillVital VarikoFlex balzsam a vadgesztenyén felül 13 másik gyógynövény együttes erejét igyekszik összpontosítani, így a mai rohan világunkba az egyik legmodernbebb és időtakarékosabb felhasználása a vadgesztenyének!

Próbáld ki!

Budai Péter – természetgyógyász

HASZNOSNAK TALÁLTAD EZT A CIKKET?

IGEN
NEM
 
Az ősz beköszöntével az immunrendszer erősítése ismét nagy szerepet kap. Fel kell készíteni a szervezetet a kórokozókkal elleni védelemre, aminek az egyik legrégebbi formája a gyógyteák fogyasztása.
 
Tartalomhoz tartozó címkék: ⤷Visszér tippek
Ingyenes szállítás 24 óra alatt
Kényelmes világot élünk, de a szállítási költségekre mindannyian érzékenyek vagyunk. Senki sem szereti a plusz vagy netán a bújtatott költségeket megfizetni. Mivel mi magunk sem szeretünk külön szállításért fizetni, ezért mi sem követelhetjük meg gyógynövénykedvelőinktől. Így hát nálunk szállítási költség nincs, és másnapra visszük a csomagod!
Természetes összetevők
Legfontosabb irányelveink egyike, hogy olyan formában közvetítsük a természetben fellelhető gyógynövényeket, hogy a legkevesebb mértékben sem tartalmazzon oda nem illő, káros segédanyagokat, mint pl.: mesterséges színezéket, kőolajszármazékot, parabént, illatanyagot, stb. Termékeink magas, gyógynövényes hatóanyag tartalommal és illóolajokból készülnek, mellékhatások nélkül.
100% pénz visszafizetési garancia
Szilárd meggyőződésünk, hogy a gyógynövények működnek. Ám mégis eljöhet az a pillanat, amikor valami félre csúszik, amikor már nem elég a szakértelmünk, vagy egyszerűen elégedetlen vagy. Ahogyan Hippokratész is mondta, ha már segíteni nem tudunk, akkor legalább ne ártsunk. Bármit is vásárolj, ha bármi okból kifolyólag elégedetlen vagy, akkor jelezd 30 napon belül, és a teljes vételárat visszafizetjük!
Ügyfélszolgálat: INFO@HILLVITAL.COM 06 30 838 4363
94% vevői elégedettség
Nem az üzleti fogásoktól lesz elégedett a vásárló, hanem a hasznos, jól működő, kiváló minőségű készítmények használata során szerzett tapasztalatoktól. A HillVital vásárlók elégedettségi mutatója évek óta 94% felett van. Folyamatosan érkeznek felhasználói visszajelzések, melyek közül mindegyik megjelenik, mindegyiket valós felhasználók írnak, amelyeket cseppet sem cenzúrázzuk.
Szakértői tanácsadás
Mi is annyira szeretnénk, hogy sikereid legyenek, akárcsak te! Közös érdek, hiszen, ha nem vagy elégedett, akkor elhagysz minket. Ezért igyekszünk minden segítséget megadni, amire csak szükséged lehet, hogy kielégítő eredményeket érj el. Tanácsra van szükséged? Felhasználással kapcsolatos kérdésed van? Segítenél valakinek, de nincs kihez fordulni? Ha vásároltál, ha nem, keress bátran! Nincs óradíj vagy ilyesmi…
Megbízható vállalkozás
Emberek vagyunk, nem ígérhetjük, hogy soha, semmi baki nem fog történni. Előfordulhat, hogy csúszik a szállítás, valami kimaradt, stb. Viszont a különbség a jó és rossz ember között az, hogy a jó emberek vállalják a felelősséget, és így vagy úgy, de helyrehozzák a hibát. Azt nyugodt szívvel ígérhetjük, hogy történjék bármi, aggodalomra semmi ok, megoldjuk!

Keresés