Az eperfa termésének fogyasztása, legyen az fehér, piros vagy fekete, jelentősen gazdagíthatja étrendünket, és igen fontos szerepe lehet a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozásban, valamint egészségünk megőrzésében.
 

Az eperfa igénytelen, és sokat terem. Gyümölcsében bőven található ásványi anyag (kálium, kalcium, nátrium, magnézium, vas, cink).
 

A legújabb kutatások szerint az eperfa levele is igen hasznos, olyan összetevők találhatók benne, amelyek segítenek normalizálni a vércukorszintet, a népi orvoslás szerint a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére kiváló. Emellett antioxidánsokban is igen gazdag. A fehér eperfa levele gyűjthető, és szárítás után egész évben a rendelkezésünkre áll. Az eperfa levele, különösen a fehér eperfa levele alkalmas arra, hogy a táplálkozással felvett összetett cukrok az emésztés során lassabban szívódjanak fel.
 

Ezáltal nem okozza a vércukorszint hirtelen megemelkedését. Mind a fehér, mind a vörös és a fekete gyümölcsök is gazdag fenolforrások, ezáltal jótékonyan hatnak a szívünkre is. 
 

A sötét lila – éretten már-már fekete – eper csökkenti a koleszterinszintet. Gazdag flavonoidokban, a benne lévő resveratrol egy olyan természetes fenol, mely a legtöbb daganattal szemben felveszi a harcot. A fehér gyümölcs viszont a legmagasabb szabadgyökfogó aktivitással rendelkezik. Jól tudjuk, hogy a szabadgyökök semlegesítése a szervezetben nagyon fontos, hiszen szinte az összes krónikus megbetegedés kialakulásában (szív- és érrendszeri, rákos megbetegedések, ízületi gyulladások) szerepet játszanak a szabadgyökök.

Termését nemcsak nyersen, hanem szárítva is fogyaszthatjuk, de lekvárok, gyümölcslevek és likőrök is készülhetnek belőle. Hazánkban is sok háznál megtalálható, de gyakran még a parkokban is láthatjuk, és ehetjük gyümölcsét. Egyre azonban vigyázni kell! Gyümölcsét éretlenül nem szabad fogyasztani, mert bódító és hallucinogén hatású.

Érdekességként érdemes azt is megemlíteni, hogy az eperfa gyümölcse fehér szeder néven is ismert lehet. A fehér szeder Kínából származik amely a 6. századtól kezdve terjedt el Európában. Magyarországon nagyjából a 18-19 században vált népszerűvé. Ez a rohamosan növő selyemhernyó-termesztésnek volt köszönhető, ugyanis a fa levele a selyemhernyó egyik fő tápláléka.