Az Addison-kór kiváltó oka, sok esetben nem ismert, azonban igen gyakran előfordul, hogy az immunrendszer megtámadja a mellékvesét, ami így a betegséghez vezet.
Az Addison-kór a nevét Dr. Thomas Addisonról kapta, aki 1849 körül számolt be a betegség tüneteiről, bár először a vérszegénység egy új formájának vélte. Az általa leírt, ma Addison-Biermer anaemia névre hallgató vérszegénység viszonylag gyakran fordul elő együtt az Andison-kórral.
A betegség a mellékvese csökkent működésének következménye, amely bármely életkorban felléphet.
A kiváltó oka nagyon sokszor nem ismert. Ahogy korábban is említettük, sokszor előfordul, hogy a szervezet saját immunrendszere támadja meg a mellékvesét, és ez okozza a bajt. Azonban előfordulhat az is, hogy daganatos betegség, esetleg fertőzés pusztítja el a szervet. A gyermekeknél genetikai betegség is okozhatja az Addison- kórt.
Mindezen felül korábban megfigyelték azt is, hogy nagy arányban fordult elő a mellékvesék károsodása tuberkolózist követően.
Az Addison-kór tünetei
A betegség általában lassan alakul ki és jellegzetes tünetekkel jár. A legjellemzőbb tünetek:
- Krónikus, súlyosbodó fáradtság
- Izomgyengeség
- Testsúlyvesztés
- Étvágytalanság
- Bőr és esetenként a nyálkahártyák sötét elszíneződése
- Alacsony vérnyomás.
Az Addison-kór kezelés célja a megfelelő hormonpótlás.
Gyógyítható alapbetegség esetén természetesen annak kezelése is fontos, de a mellékvesekéreg károsodása ilyen esetekben is rendszerint visszafordíthatatlan. Az Addison-kóros beteg a kezelés hatására nem gyógyul meg, de megfelelő gondozás mellett közel teljes értékű életet élhet.
Bár Addison-kórnak elsődlegesen csak a mellékvese károsodását nevezzük, fontos azt is tudni, hogy nem mindig a mellékvese károsodása az elsődleges. Egyes esetekben előfordulhat az is, hogy a hormontermelést befolyásoló agyalapi mirigy okozza a mellékvese elégtelenséget.
A betegség gyakorisága
Legtöbb esetben a betegség 30 és 50 éves kor között jelentkezik, de bármely életkorban előfordulhat. A világon 100.000 ember között átlagosan egy Addison-kóros beteg található.