Barion Pixel
Weboldalunk annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztató
Elfogadom
Hungarian
English
German
Kategóriák

Gyógynövény határozó - Szegfűszeg

2024. 04. 08. 11:27:00 HillVital

A szegfűszeget a régi idők fogfájás csillapítójának is lehet nevezni!

 

A Szegfűszeg népies neve:

Szegfűszegfa.
 

A Szegfűszeg leírása:

A szegfűszeg (Syzygium aromaticum) egy aromás fűszer, amelyet a szegfűfa bimbóiból nyernek ki. Ezek a bimbók a szegfűfa (Eugenia caryophyllata) virágzati rügyei, amelyek szárítás után sötétbarna színűek lesznek. A szegfűszeg jellegzetes, erős, fűszeres ízű és intenzív aromájú, ami miatt széles körben használják kulináris és gyógynövényként egyaránt.

 

A szegfűszeg sokféle ételek ízesítésére használják, beleértve a süteményeket, leveseket, húsokat és italokat is. Gyakran használják karácsonyi sütikben és fűszeres italokban, mint például a forralt bor vagy az almafűszer.

 

A szegfűszegnek nemcsak kulináris, hanem gyógyászati ​​célokra is számos alkalmazása van. Úgy tartják, hogy antibakteriális, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító tulajdonságokkal rendelkezik. Gyakran alkalmazzák fogfájás enyhítésére vagy az emésztőrendszeri problémák kezelésére.

 

Hogyan gyűjtsük a Szegfűszeg gyógynövényt?

Hazánkban a szegfűszeg őrölt és egész formában beszerezhető.
 

A Szegfűszeg hatóanyagai:

A növény még ki nem nyílt virágát használják gyógyászati célokra, amely illóolajat (eugenolt, eugenilacetátot), flavonoidokat, galluszsavat tartalmaz.

 

A szegfűszeg nagyszerű hatásai.


A Szegfűszeg felhasználása:

A népi gyógyászat gyakran ajánlja a szegfűszeget fogfájás kezelésére. Ez különösen azok számára nagyszerű hír, akik több esetben is fogfájással szembesülnek. Hatásának köszönhetően számos szájvízben, illetve fogkrémben is megtalálható, mint alapanyag. Ennek az oka az Eugenol. Abban az esetben ha az olaját alkalmazni szeretnénk helyileg, akkor ajánlott valamilyen olajjal keverni. A hígítás 1:00 arányban javasolt. Ezt azért érdemes elvégezni, mert ilyen esetben ha közvetlenül a fájós területen alkalmazzuk, akkor elkerülhetjük, hogy az nyálkahártya irritációt okozzon.

 

Fogfájás csillapításán kívül felhasználható még ízületi fájdalmak és köszvény esetén is. Ezt szintén a benne lévő Eugenolnak köszönheti, amely fájdalomcsillapító hatással rendelkezik. Ha bőrre akarjuk alkalmazni, akkor is javasolt hígítani. Hígított formában akár ajakherpesz kezelésére is használhatjuk a szegfűszeg olaját.

 

Tea: Daráljunk le vagy törjünk össze mozsárban 2-3 db szegfűszeget, majd fekete teába keverve készítsünk belőle egy csésze (2,5 dl víz) teát. Ízlés szerint cukrot, mézet adhatunk hozzá.

 

Olaj: A szegfűszegolaj alkalmazható légúti megbetegedések és szájüregi gyulladások esetén. Beszerezhető a gyógyszertárakban.

Az illóolaj antibakteriális és gyenge érzéstelenítő hatású. A szájüreg, gyomor és bélrendszer fertőtlenítésére alkalmazzák, de a szegfűszeg kiváló gyomorerősítő is. Rovarcsípések okozta viszketések enyhítésére is megfelelő házi szer.
 

< Vissza a gyógynövény határozóhoz