Menü

Köménymag, az egészség hírnöke!

Sági Zsolt - HillVital
2020. 05. 04. 14:01:00

Nemcsak jellegzetes íze, hanem jótékony hatásai miatt érdemes fogyasztani a köménymagot.

Nagyszerű gyulladáscsökkentő, görcsoldó, emésztésjavító hatással rendelkezik.

Nagy mennyiségben tartalmaz rezet, vasat, káliumot, kalciumot, mangánt, cinket, magnéziumot és A-, C-, és B- vitaminokat is. Ételekbe is tehetjük, de őrölve is használhatjuk.

Az egyik legjobb fűszernövény, amit az emésztés javítására használnak.

Az enyhe hasfájástól, a hasmenésen át a hányingerig mindenre használható. Mivel a köménymag stimulálja a hasnyálmirigyet, ezért az több olyan anyagot állít elő, ami az emésztéshez szükséges, de a túlzott savképződés ellen is harcol. Fogyasszuk puffadás esetén is, de gyulladásos bélbetegség esetén is nagy segítséget nyújthat. Puffadás ellen forraljunk fel 2 dl vizet, majd tegyünk bele fél mokkáskanálnyi őrölt köményt, egy fél mokkáskanálnyi őrölt gyömbért és egy kevés sót is.

Gyöngyöztessük meg kb. 5 percig, szűrjük le, és hagyjuk kihűlni, ezek után igyuk meg. A vérszegénység kezelésében is nagy segítséget nyújt, mivel vas található benne, ami hemoglobint állít elő a szervezet számára. A testsúlyra is hatással lehet, főleg, amikor szeretnénk néhány kilótól megszabadulni.

Még a vércukorszintet is normalizálhatjuk, ha rendszeresen fogyasztunk köménymagot.

Erre van egy egyszerű recept is. Csupán annyit tegyünk, hogy pirítsunk meg serpenyőben 8 teáskanál köménymagot, őröljük meg, majd fél teáskanálnyit keverjünk el 1 pohár vízben. Ha kész, fogyasszuk naponta kétszer! Serkenti még a memóriát és az agyműködést, és a benne található vitaminok és ásványi anyagoknak hála, csökkentik az esélyt az öregkori betegségek kialakulására.

Az egyik legjobb fűszernövény, amit az emésztés javítására használnak. Az enyhe hasfájástól, a hasmenésen át a hányingerig mindenre használható.

HASZNOSNAK TALÁLTAD EZT A CIKKET?

IGEN
NEM
 
Az ősz beköszöntével az immunrendszer erősítése ismét nagy szerepet kap. Fel kell készíteni a szervezetet a kórokozókkal elleni védelemre, aminek az egyik legrégebbi formája a gyógyteák fogyasztása.
 
Ingyenes szállítás 24 óra alatt
Kényelmes világot élünk, de a szállítási költségekre mindannyian érzékenyek vagyunk. Senki sem szereti a plusz vagy netán a bújtatott költségeket megfizetni. Mivel mi magunk sem szeretünk külön szállításért fizetni, ezért mi sem követelhetjük meg gyógynövénykedvelőinktől. Így hát nálunk szállítási költség nincs, és másnapra visszük a csomagod!
Természetes összetevők
Legfontosabb irányelveink egyike, hogy olyan formában közvetítsük a természetben fellelhető gyógynövényeket, hogy a legkevesebb mértékben sem tartalmazzon oda nem illő, káros segédanyagokat, mint pl.: mesterséges színezéket, kőolajszármazékot, parabént, illatanyagot, stb. Termékeink magas, gyógynövényes hatóanyag tartalommal és illóolajokból készülnek, mellékhatások nélkül.
100% pénz visszafizetési garancia
Szilárd meggyőződésünk, hogy a gyógynövények működnek. Ám mégis eljöhet az a pillanat, amikor valami félre csúszik, amikor már nem elég a szakértelmünk, vagy egyszerűen elégedetlen vagy. Ahogyan Hippokratész is mondta, ha már segíteni nem tudunk, akkor legalább ne ártsunk. Bármit is vásárolj, ha bármi okból kifolyólag elégedetlen vagy, akkor jelezd 30 napon belül, és a teljes vételárat visszafizetjük!
Ügyfélszolgálat: INFO@HILLVITAL.COM 06 30 838 4363
94% vevői elégedettség
Nem az üzleti fogásoktól lesz elégedett a vásárló, hanem a hasznos, jól működő, kiváló minőségű készítmények használata során szerzett tapasztalatoktól. A HillVital vásárlók elégedettségi mutatója évek óta 94% felett van. Folyamatosan érkeznek felhasználói visszajelzések, melyek közül mindegyik megjelenik, mindegyiket valós felhasználók írnak, amelyeket cseppet sem cenzúrázzuk.
Szakértői tanácsadás
Mi is annyira szeretnénk, hogy sikereid legyenek, akárcsak te! Közös érdek, hiszen, ha nem vagy elégedett, akkor elhagysz minket. Ezért igyekszünk minden segítséget megadni, amire csak szükséged lehet, hogy kielégítő eredményeket érj el. Tanácsra van szükséged? Felhasználással kapcsolatos kérdésed van? Segítenél valakinek, de nincs kihez fordulni? Ha vásároltál, ha nem, keress bátran! Nincs óradíj vagy ilyesmi…
Megbízható vállalkozás
Emberek vagyunk, nem ígérhetjük, hogy soha, semmi baki nem fog történni. Előfordulhat, hogy csúszik a szállítás, valami kimaradt, stb. Viszont a különbség a jó és rossz ember között az, hogy a jó emberek vállalják a felelősséget, és így vagy úgy, de helyrehozzák a hibát. Azt nyugodt szívvel ígérhetjük, hogy történjék bármi, aggodalomra semmi ok, megoldjuk!

Keresés