Barion Pixel
Menü

Töltött káposzta karácsonyra, savanyú káposztából

Veress Máté - HillVital
2020. 11. 24. 12:26:00

Karácsonykor az egyik főétel a töltött káposzta szokott lenni. Most készíts te is savanyú káposztából töltött káposztát.

Nézzük is a hozzávalókat:

- 1 kg savanyú káposzta (0.5 kg aprókáposzta, 0.5 kg levél)
- 20 dkg rizs
- 5 dkg szalonna
- 70 dkg darált sertéshús
- 1,5 teáskanál pirospaprika
- 1 vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- só
- bors


Az elkészítéséhez 2 óra kell. Mossuk át hideg vízben a káposztaleveleket, hogy ne legyenek nagyon savanyúak. Miután levágtuk róluk a vastagabb eres részeket, tegyük félre. A szalonnát vágjuk kis kockákra, pirítsuk meg, és keverjük hozzá a darált húshoz. A felaprított hagymát dinszteljük meg a szalonna zsírjában. Szórjunk rá kis pirospaprikát, és ezt is keverjük a darált húshoz. Ha ezzel megvagyunk, tegyük bele a zúzott fokhagymát és a rizst.

 

Ízesítsük sóval és borssal. Dolgozzuk össze jól a masszát, végül tegyük a káposztalevelek közepére. A káposzta hosszú széleit hajtsuk rá a töltelékre mind a két oldalról, végül tekerjük fel a káposztát. Egy nagy lábasba szórjuk bele az aprított káposztaleveleknek legalább a felét. Tegyük rájuk a töltött káposztákat, majd öntsük fel néhány pohár vízzel, majd a megmaradt káposztaleveleket tegyük a tetejére. Fedő alatt főzzük puhára a káposztákat alacsony lángon kb. 1 óráig. Fontos, hogy ne keverjük meg, csak néha forgassuk meg a lábast. Tálalhatjuk tejföllel vagy magában is, de tejföllel az igazi.

Töltött káposzta karácsonyra

HASZNOSNAK TALÁLTAD EZT A CIKKET?

IGEN
NEM
 

Keresés

VÁRJ! Ne hagyd itt az ajándékod!

Erősödő visszér fájdalmak a meleg idő beköszöntével?! Ha te is visszérpanaszokkal küzdesz, akkor ezt tudnod kell!