Barion Pixel
Weboldalunk annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt biztosítson cookie-kat használ. Adatkezelési tájékoztató
Elfogadom
Hungarian
English
German
Kategóriák

Minden, amit az édes ürömről és daganatellenes hatásáról eddig tudni lehet!

2023. 06. 07. 16:36:00 hillvital.hu

A képen lévő gyógynövény a daganatos sejtek 98%-át megölheti mindössze 16 óra leforgása alatt. Ám az édesüröm daganatellenes hatását még csak egy kutatás mutatta ki.
 


Nevezetesen, a “Life Science” magazin publikálta először az édes ürömről azt, hogy az - amit a kínai orvoslás már régóta használ - a tüdőrák sejtek nem kevesebb, mint 98%-át megöli mintegy 16 óra alatt.

 

A gyógynövény önmagában a tüdőrák sejtek számát akár 28%-al csökkentheti, de vassal együtt használva az édes üröm teljesen “törli” a rákot szervezetünkből és ahogy kísérlet mutatta, ez a növény e mellett az egészséges tüdősejtekre nem volt hatással. Azonban ez csupán egy kísérlet még, tehát a tüdőrák gyógyítása gyógynövényekkel még nem bizonyított.
 

Az édes ürömöt a múltban erős malária elleni orvosságként használták. Amikor a tudósok a növényhez vasat adtak a tanulmány folyamán, a vas a rákos tüdősejtekhez kapcsolódott.
 

Az üröm szelektíven támadta a “rossz”, vasat tartalmazó sejteket, és a “jó”, egészséges sejteket érintetlenül hagyta. Általánosságban elmondható az eredmények szerint, hogy az édes üröm beavatkozik a rákos Az édesüröm nevű gyógynövény.sejtek életébe.

A szirmaiból és a leveleiből nagyszerű szert lehet készíteni ami hatásos lehet a rákos sejtek ellen, azonban az egészséget nem károsítják. Ez a gyógyhatású gyógynövény elpusztítja a rosszindulatú sejteket, ezért remélhető, hogy nagyobb adagban adható lesz később a daganatos betegeknek. Az édes üröm (artemisia annua) készítmények megvásárolhatóak kapszula és kivonat formában, az édes üröm kapszula egyre elterjedtebb. Többféle rákos sejtben is tesztelték a gyógynövény hatását és hatásosnak is bizonyult mellékhatások nélkül, de ennek ellenére ez még mindig csak teszt.

 

Ezt a növényt otthon magról is lehet termeszteni, kivonatát pedig csepp vagy kapszula formájában árusítják az interneten. Az édes üröm cseppek nagyszerűek lehetnek a bőrbetegségek kezelésére. A daganat összehúzó hatású növények közé sorolják, azonban ez még nem bizonyított tény. 
 


Az édes ürömöt az őszirózsafélék alcsaládjába sorolják. Ha eltöröd a szárát, akkor erős, aromás illat fogad és az íze is keserű. Az ürömfajok főleg a mérsékelt övezetekben élnek mint a sztyeppe és a félsivatag. Magyarországon őshonos az egynyári üröm vagyis az édes üröm. Ez a növény már 2000 éve jelen van a gyógyászatban, a népi gyógyászatban több évszázada használják lázcsillapításra és maláriára is. Régen használták aranyérre és egyes bőrbetegségekre. Így néz ki közelebbről az édes üröm.


 

Az édesüröm virága és gyökere.


Az édes üröm tea fogyasztásáról és annak hatásairól különböző információk állnak rendelkezésünkre.

Különböző kutatások és tanulmányok is foglalkoztak már vele, azonban sajnos nem jelenthető ki egyértelműen, hogy az édes üröm gyógytea rák ellen 100%-ban és biztonságosan bevethető, alkalmazható lenne mindenki számára. Minden esetre ha mégis úgy döntenél, hogy fogyasztasz a teából, akkor arra érdemes odafigyelni, hogy 8-10 gramm szárítmányra nagyjából 5-10 dl forró vizet kell önteni, melyet langyosan kell elfogyasztani. A tea fogyasztása mellett javasolt a bőséges folyadékfogyasztás, valamint abban az esetben ha más gyógyszereket is szedsz, akkor használat előtt mindenképp javasolt orvossal egyeztetni róla! 

 

Fontos figyelembe venni néhány dolgot az édes üröm tea fogyasztása során:

Kerülendő a túlzott fogyasztás, mivel az édes üröm olyan anyagot tartalmazhat, amely a vérnyomást emelheti, valamint a kaliumszintet csökkentheti. Az egészséges felnőtteknek általában napi 1-2 csésze édes üröm tea fogyasztása javasolt.

Terhes nőknek és magas vérnyomásban szenvedőknek konzultálniuk kell orvosukkal, mielőtt fogyasztanák.

Ha gyógyszereket szedünk, konzultáljunk orvosunkkal, mert az édes üröm hatással lehet bizonyos gyógyszerekre és egészségi állapotokra.

Az édes üröm tea gyökérét használják a tea elkészítéséhez. Fontos ellenőrizni a forrását, és megbizonyosodni arról, hogy megbízható és minőségi termékről van szó.